Immunterápia
Napjainkban az immunterápiát széles körben alkalmazzák különböző ráktípusok kezelésére, mivel erősíti a szervezet természetes védekezőképességét a rosszindulatú daganatokkal szemben, így a hagyományos kezelésekhez képest kisebb a nemkívánatos események kockázata.
Tényezők bonyolult hálózata, beleértve a daganatot, a gazdaszervezetet és a környezeti változókat, befolyásolja az immunellenőrző pontok egyéni válaszát. Közöttük a bél mikrobiom (bélflóra) az utóbbi időben egyre nagyobb figyelmet kapott, mert egyre nagyobb szerepet játszik az immunválasz modulátoraként. Az étrend az egyik fő bél mikrobiom meghatározó tényező. Folyamatban lévő tanulmányok az étrend, a bél mikrobiom és az immunitás közötti kölcsönhatást vizsgálják. Úgy tűnik, hogy az étrendi tényezők (élelmirostban gazdag étrend) és étrend-kiegészítők hatással vannak a páciens rákellenes immunterápiára adott válaszreakciójára a bél mikrobiom modulációján keresztül.
A többi onkológiai terápiához hasonlóan ebben az esetben is az egészségtámogató étrendi irányelvekből (MDOSZ Okostányér) érdemes kiindulni, majd erre alapozva egyénre szabni az étrendet, megfelelő figyelmet fordítva az megfelelő mennyiségű élelmirost bevitelre.
A bél-mikrobiom a mikrobióták által „közölt” rendszertani, genetikai információk összessége, amit szoktak bélflóraként is nevezni. (Érdekesség, hogy beleink mikrobiótája két kilót is nyomhat.) A mikrobiom jelentősége óriási. Mi tápláljuk őket, ők táplálják egyes sejtjeinket, ezáltal részt vesznek immunfolyamatokban, betegségek elhárításában, azaz nélkülözhetetlen részei életünknek. Azonban a nyugati étrend 90%-ban olyan táplálékokból áll, amelyeket megemésztünk, 10%-ban pedig olyanokból, amelyekkel a baktériumaink etetnek minket mindennap. Egyáltalán nem mindegy mit eszünk - és az sem mindegy, hogy a baktériumaink mivel etetnek bennünket.
Az élelmi rostok (például cellulóz, hemicellulózok, lignin, pektin) olyan, jellemzően összetett szénhidrátok, amelyeket egy apró kémiai szerkezeti sajátosság miatt nem tudunk megemészteni, mert a szervezetünk nem rendelkezik a kötéseik bontásához szükséges enzimekkel. A kellően változatos rostbevitel jelentős hatással van a már említett bélflóránkra, a bél-mikrobiomunkra is. A jó hír, hogy ezeket a kedvező hatásokat a rostkivonatok is biztosítani tudják. Ezeket a változatos hatású rostokat csoportosíthatjuk vízoldékonyságuk, gélképző hatásuk és fermentálhatóságuk szerint, amiknek élettani hatás szempontjából mind-mind nagy szerepe van. Vízoldékonyság szerinti csoportosításának célja az élelmi rostok fizikai viselkedése és élettani hatása közötti összefüggés megragadása. Megkülönböztetünk vízben oldódó és vízben nem oldódó élelmi rostokat. A zöldségek (például a sárgarépa, a cékla, a tökfélék, a száraz hüvelyesek), a gyümölcsök (például az alma, a banán, a birsalma, a málna, a ribizli, a szőlő, az articsóka, a búza, a csicsóka, a cikória, a hüvelyesek, hagymafélék és a zab jó forrása. Azonban ezek a rostok időnként nem hozzák a csoportjuktól elvárt hatásokat. A vízben nem oldható élelmi rostok (cellulóz, egyes hemicellulóz, lignin) elsősorban a növények sejtfalában található poliszacharidok (hosszú láncú szénhidrátok), amelyeknek határoló, tartó funkciója van. Emiatt nagyon ellenállóak, stabilak. A teljes kiőrlésű gabonafélék és egyes zöldségek (például karfiol, zöldbab, burgonya) tartalmaznak jelentősebb mennyiségben. Bár nem oldódnak, de mátrixszerkezetükben nagy mennyiségű vizet képesek csapdába ejteni - ennek mennyisége függ a rostok méretétől, azaz az élelmi forrás feldolgozottságától. Egyes viszkózus élelmi rostok képesek a gélképzésre is, zselét és kocsonyát létrehozva. Több mechanizmuson keresztül hatnak a telítettségérzésre. A fermentálható rostok azok, amelyeket a vastagbél mikrobiom baktériumai képesek saját anyagcseréjükben felhasználni, melynek során kulcsfontosságú anyagok, rövid szénláncú zsírsavak keletkeznek. A fermentálhatóság elsősorban a vízoldékony rostokat jellemzi.
A rostbeviteli ajánlásokban általában 30-45 gramm található. Fontosnak tartom azonban kiemelni, hogy a kiegyensúlyozott táplálkozás záloga nem a számolgatásban rejlik. Sokkal fontosabb, hogy az alapanyagokkal, ételkészítési módokkal kapcsolatos ismeret megfelelő legyen. A javasolt napi rostbevitel eléréséhez bizony tudatosan el kell fogyasztani komolyabb mennyiségű élelmirostot egy-egy étkezésbe. A rostban bővelkedő táplálkozás esetén inkább több kisebb adagra elosztva érdemes fogyasztani, ami nem csak az emésztőszervrendszer, hanem a vércukorszint kímélete szempontjából is. 5 étkezés esetén érdemes ebédre fogyasztani a legtöbb rostforrást, majd vacsora kevesebbet, reggelire még kevesebbet, kis étkezésekre pedig a legkisebb mennyiségeket. De a tervezést nem érdemes túlzásba vinni.
A túlzott rostbevitel, főleg elégtelen folyadékfogyasztás esetén problémákat, például székrekedést, szélsőséges esetben bélelzáródást is okozhat. Becslések szerint rostgrammonként 0,5 dl vízzel lehet számolni.
Az élelmirost bevitel kapcsán fontos hangsúlyozni, hogy táplálkozásunknak erre a szempontjára is igaz a fokozatosság és a mértékletesség elve. Vegyük figyelembe azt is, hogy a fejlett világ embere kiemelkedően nagy rostbevitelt nem tolerál. Ha valaki évekig, évtizedekig rostszegényen táplálkozott, akkor még egészséges emésztőrendszer esetén is panaszokat (felfúvódás, böfögés, hasfájás, hasmenés) okozhat a hirtelen, egyszerre nagyobb adag rostdús étel elfogyasztása vagy valamely rostkivonat étrend-kiegészítőként való lelkes adagolása esetén. És a későbbiekben is kerülni kell a túlzásokat. Mivel minden ember bél-mikrobiomja eltérő, ezért valószínűleg mindannyiunknak van egy ideális, testreszabott napi élelmirost összetétel, amelyet panasz nélkül fogyaszthat. Együnk ezért rendszeresen, ésszerű adagokban minél változatosabban rostforrásokat, és figyeljük saját testünk jelzéseit. Ami panaszt okoz, azt ajánlott kerülni egy ideig, majd fokozatosan, kis mennyiségben érdemes újra megpróbálni beiktatni az étrendbe.
A kutatások tanulsága alapján a rostforrás élelmiszerekből az ideálisnál kevesebbet eszik az átlagember. Pedig egyáltalán nem az élelmi rost az egyetlen beltartalmi értéke ezeknek az élelmiszereknek, ha természetes vagy ahhoz közeli formájukban szerepelnek az étrendben. A vitamin, ásványianyag, nyomelem és egyéb bioaktív anyagok forrásai is ezek. Az egészségügyi előnyök valószínűleg úgy aknázhatók ki legjobban, ha minél többféle rostot fogyasztunk, kiegyensúlyozott étrend biztosította természetes változatossággal. Nem várható ezzel összemérhető eredmény egy egysíkú vagy épp szélsőséges étrenddel, még ha a rostmennyiséget biztosítjuk is természetes rostkivonatok vagy szintetikus rostkiegészítő hozzáadásával.
A rosttudatos táplálkozás legfőbb alappillére a rostban gazdag alapanyagok, kész élelmiszerek beszerzése. Friss zöldségek, gyümölcsök, kimért olajosmagvak, szárazhüvelyesek esetén a csomagolásról nem lehet tudni, hogy mennyi a rosttartalma, de nem lehet ezekkel melléfogni, hiszen több-kevesebb élelmirostot minden növényi alapanyag tartalmaz, így a változatosság, és a napi több adag elfogyasztása jó megoldás. Ezek legyenek a lehető legszínesebbek, lehetőség szerint idényjellegűek, hazaiak. Csomagolt alapanyagok, késztermékek esetén az összetevők főszabályként mennyiségi sorban állnak, a termékben lévő mennyiségük szerinti sorrendben szerepelnek. A rostmennyiség azonban nincs mindig ott a jelölésen, mert feltüntetése nem kötelező. Szerencsére azoknál az élelmiszereknél, ahol kiemelkedő a rosttartalom, a gyártók általában feltüntetik a 100 grammra vonatkozó mennyiségeket. Azok a termékek jelölhetők élelmirost forrásként, amelyeknek 100 grammja legalább 3 gramm rostot tartalmaz. Élelmirostban gazdagnak nevezhető egy termék, ha legalább 6 gramm rost van 100 grammban.
A megfelelő élelmirost-bevitel érdekében gyakran kell fogyasztani zöldség- és főzelékféléket, gyümölcsöket, illetve hántolatlan gabonaféléket, belőlük készült termékeket. Egy adott növényben is többféle élelmi rost található, és egy élelmiszercsoporton belül is nagy a változatosság.
Zöldségek közül ne csak a paprika, paradicsom, uborka kerüljön az asztalra, hanem az articsóka, brokkoli, édesburgonya, fejes káposzta, fokhagyma, kaliforniai paprika, karalábé, kínai kel, kukorica, lila hagyma, lila káposzta, petrezselyemgyökér, póréhagyma, sárgarépa, savanyúkáposzta, sóska, spenót, vöröshagyma, zellergumó, zöldbab, zöldborsó (és így tovább) is.
Szárazhüvelyesek közül az éves lencsefőzeléken felül ott van a szárazbab, csicseriborsó, vöröslencse, csicseriborsóliszt, szárazborsó, tarkabab is.
Gabonafélék és álgabonák közül a zabot, a tönkölybúzát, hajdinát, árpagyöngyöt, bulgurt, amarántot, barna rizst, búzacsírát, búzakorpát, graham lisztet, hajdinalisztet, kölest, quinoát, tökmaglisztet, vadrizst, zabkorpát, zablisztet is érdemes kipróbálni.
Olajosmagvak közül a dió, mandula, szezámmag, lenmag, kókuszreszelék, mák, napraforgómag, pekándió, pisztácia, tökmag, törökmogyoró is jó választás lehet.
És ne feledkezzünk meg a zöldségchipsekről sem, gyümölcsök esetén pedig az aszalványokról. Érdemes a teljeskiőrlésű, tönköly, rozsos, magvas pékárukat, teljeskiőrlésű puffasztott és extrudált termékeket (rizs, búza, kukorica szelet, kölesgolyó, pattogatott kukoricát, korpás és rostdús kekszeket és reggelizőpelyheket), müzliket, granolákat, instant kásákat, müzliszeleteket, energiaszeleteket, magkeverékeket, étcsokoládékat, chiamagot, útifűmaghéjat is beválogatni az étrendbe.
A tanulság az, hogy ha változatosan fogyasztunk egy élelmiszercsoportot, garantáltan többféle rosttípust fogunk bevinni, kihasználva együttes előnyeiket. Ez pedig amiatt is kiemelkedően fontos, mivel különbözik a bélflóránk, nem egyformán reagálunk az egyes élelmi rostokra, amit kutatással igazoltak is. Ezért bizonyulhat hasznosabbnak az étrendi változatosság annál, mintha csak egy bizonyos baktériumot támogató prebiotikumot vagy rostkiegészítőt szednénk. Azaz érdemes megpróbálni helyreállítani, stabilizálni és megerősíteni a jótékony mikrobákat a mikrobiomban, a pre- és probiotikumok természetes forrásainak fogyasztásával. Ez lehet élőflórás fermentált tejtermék párosítva zabpehellyel, zabkorpával, gyümölccsel és a panaszok és az esetleges csökkenése után teljeskiőrlésű búzából készült pékárukkal.
